Az egyik volt felhasználónk nem igazán fér a bőrébe, és megpróbálja az oldalunkat ellehetetleníteni, teleszemetelni, valamint hazugságokat terjeszt rólunk az oldalán. Nem szeretek személyeskedni, de ebben az esetben muszáj. A Netmaffia Warez oldal tulajdonosáról, NetM-ről van szó.
A történet röviden: NetM a napokban elkezdte fordítani az IPB3-at. Többször kijelentette, hogy ő csak a publikus részét kívánja lefordítani, az adminisztrációval nem foglalkozik. Szerette volna itt, az ipboard.hu oldalán közzétenni ezt a fordítását. Mi erre azt a választ adtuk, hogy itt csak a mi általunk lefordított fórumot (és "hivatalos" addon fordításainkat) tesszük közzé. Nos, lehet, hogy hibát követtünk el azzal, hogy ezt nem részleteztük a számára.
Több okunk is volt amiért úgy döntöttünk, hogy az ő fordítását nem tesszük közzé.
- Először is, mivel ő maga mondta, hogy nem kívánja a fórumot teljes egészében lefordítani. Miért kellene egy félkész munkát megosztanunk itt?
- Másodszor azért, mert szeretnénk elkerülni a félreértéseket a későbbi esetleges hibajelentések során.
Természetesen a fentiek nem vonatkoznak a kiegészítők fordítására. Azokat továbbra is feltölthetik felhasználóink.
Ezek után, mint már említettem elkezdett regisztrálgatni és spammelni az oldalon, a vezetőségnek trágár leveleket küldözgetni stb. Igazából ez mindent elmond a jelleméről, úgy viselkedik mint egy sértődött kisgyerek akinek a szülei nem vettek nyalókát.
Az oldalán ezután írt egy közleményt amiben sok mindennel gyanúsít minket, és felszólítja a felhasználóit, hogy regisztráljanak itt és folytassák azt amit ő elkezdett. Remélem először a felhasználói ezt a topikot olvassák el, és megtudják, hogy a fórumuk tulajdonosa milyen ember is valójában. Egyébként a spammektől nem félek, mert a felhasználóiról feltételezem, hogy ésszerű emberek és eltudják dönteni, hogy mi is történt valójában.
Azt is írja rólunk, hogy elloptuk az ő fordítását. EZ EGY ALJAS HAZUGSÁG. Még ki sem adta a fordítását (amit ő maga állít), mégis hogyan lophattuk volna el. Arról nem is beszélve, hogy mi már a béta verziók megjelenése óta dolgozunk a fordításon. Ha jól emlékeztek még teszt oldalakat is állítottunk fel. A mi fórumunk publikus része szinte teljesen le van már fordítva. NetM éppen tegnap írt hozzászólásában kért segítséget, hogy jó néhány részt nem tud lefordítani.
Azt is írja, hogy rendőrségi feljelentést fog ez ügyben tenni. Ehhez sok szerencsét kívánunk neki, egy olyan emberkének aki nem vásárolt IPB licenszet, magyarul illegálisan futtatja az oldalán az IPB fórumot. Ha gondolja, fizetem még a taxiját is a rendőrségre.
Azt is állítja, hogy mi "hivatalos oldalnak" tartjuk magunkat. Erre csak annyit tudok reagálni, hogy olvassa el a szabályzatunk legutolsó bekezdését. Sohasem állítottuk, hogy hivatalos oldal vagyunk. Nem is lehetnénk, hiszen az IPS-nek jelenleg semmilyen affiliate programja sincs.
A WHOIS adatok alapján megpróbálta közzé tenni az oldalán az ipboard.hu vezetőségének személyes adatait (ami viszont már tényleg büntetendő cselekménynek minősül). Csak halkan megjegyzem, hogy ezek alapján az adatok alapján nem minden esetben lehet megállapítani az adott domain tulajdonosának kilétét. Az oldalán közzé is tett néhány fényképet. A közzétett fényképek egyike sem az ipboard.hu tulajdonosaié, valószínűleg a domain regisztrátoráé. Ezzel a cselekedetével viszont súlyosan sérti annak az embernek a személyiségi jogait, ezért a regisztrátort értesítettük az esetről, rábízzuk, hogy kíván e jogi lépéseket tenni az ügyben.
De, hogy összefoglaljam a fent leírtakat, nem loptunk el semmilyen fordítást és hivatalos oldala sem vagyunk az IPS-nek. A NetM sértődöttségét meg nem igazán értem, hiszen mi nem bántottuk meg, hogy így reagáljon, itt az oldalon mindig segítséget kapott tőlünk, még akkor is ha néha a felhasználói előtt úgy állította be mintha az egész oldalát ő kreálta volna, pedig néha alapvető dolgokkal sem volt tisztában. De hát ne is várjunk mást egy olyan embertől akiről a netes közösségnek nincs túl jó véleménye, lásd: http://blog.pirateclub.hu/
Mindenesetre mi ezt a témát lezártuk. NetM nyugodtan küldözgethet fake üzeneteket, emaileket, olvasás nélkül törlésre kerülnek. Remélem az oldaláról idelátogató felhasználók olvasni fogják ezt a bejegyzést és elgondolkodnak, hogy mire is kérte őket az adminisztrátoruk.
ps.: minden új felhasználónak a hozzászólásait először egy moderátornak kell jóváhagynia. Ezt köszönjétek NetM "barátunknak".

Súgó



















