A játékban az utcai versenyzés két f?ágra bomlott. Egyesek feladva a kockázatot hivatalos, törvényes versenyeket rendeznek, ahol nem kell félniük a hivatalos közegek esetleges fellépését?l. A versenyz?k másik fele ugyanakkor kitart az illegalitás mellett, bármi is legyen a tét. S ez utóbbi mód egy olyan világba vezet el minket, ahová játék még nem kalauzolt soha! A Carbon legizgalmasabb része egyértelm?en az úgynevezett Canyon Duel lesz. Ebben a versenymódban nem az nyer, aki el?bb szeli át a célvonalat - pontgy?jt?-buliban veszünk részt. Két autó versenyez, két alkalommal, a kanyonban lefelé zúdulva. Az els? versenyen az a feladatunk, hogy kövessük az el?ttünk haladót; minél közelebb kerülünk hozzá, annál több pontot szerzünk. Másodjára az ellenfelünknek lesz ugyanez a feladata: közel férk?zni hozzánk és pontokat gy?jteni. Természetesen van egy másik módja is a gy?zelemnek, mégpedig az, amennyiben az üldöz? autó az üldözött elé tud kerülni, s 10 másodpercig tartani is tudja pozícióját. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a szalagkorlát átszakítható, s amennyiben ez megtörténik, a pontok helyett az autónkból megmaradt csavarokat leszünk kénytelenek megszámlálni...! Ezen versenymódban a "sebesség" gyakorlatilag a "veszély" faktorát határozza majd meg: minél gyorsabban hajtasz (mindkét esetben erre lesz a leginkább szükséged!), annál neccesebb lesz bevenni egyes kanyarokat, egyenesben tartnai a járgányokat. Ugyan a teszten bemutatott pálya nem tartalmazott durva kanyarokat, mégsem volt soha egyenes. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen nyugodt másodpercünk sem lehet a Canyon Duelek során! Itt nem áll tehát rendelkezésünkre a csapatunk - ám csupán a játék 25%-ban fogunk 1 az 1 ellen versenyezni. A verseny java ráadásul "open-field" módban játszódik, azaz a szabadon bejárható városban. Itt játszódik a történet, ráadásul itt kell összeállítanunk csapatunkat is. Egyel?re nem tudjuk, hogy hogyan tudjuk ?ket irányítani, hogyan tudunk stratégiákat kidolgozni, de az biztos, hogy mi fogjuk kiválogatni, hogy ki indulhat a versenyen, s társaink értékei az id? el?rehaladtával növekedni fognak. Minden résztvev?nek 2 csoportban 6 féle értéke lesz. A két csoport az "Off track" és az "On track". Lefordítva annyit tesznek: pályán kívül és a pályán. Ezek alapján három kategóriába kerülnek majd: Blocker (Hátvéd), Scout (Megfigyel?), Drafter (Követ?). Ugyan ?k is képesek lesznek megnyerni a versenyeket, a f?nök te vagy. Amikor csak tudnak, a segítségedre sietnek, még ha ezzel el is veszítenek pár helyezést. A "Hátvédek" beállnak egy autó elé és megakadályozzák, hogy el?zésbe kezdjen. A "Megfigyel?k" el?tted haladnak, felmérik a levágási és rövidítési lehet?ségeket. Ezeket rádión közlik veled, ám a képerny?n vizuálisan is megjelennek majd. A "Követ?" névre keresztelt kategóriában szerepl?k bedig eléd állnak és szélárnyékot biztosítanak 1-1 el?zéshez. Amennyiben kicsúszol a pályáról, az összes kategóriájú versenyz? a segítségedre siet, kipofozzák az autódat, elvonják a rend?rök figyelmét. Már régóta ismert, de azért itt is szerepeljen, hogy a Carbonban is lesznek rend?rök, de nem lesz olyan nagy szerepük, mint a Most Wantedben. A Drift versenyt annak idején annak amerikai népszer?sége miatt építette be az Undergroundba, ám az MW érkezésével elt?nt a csúszkálós módozat. A Carbonban ugyan visszatér, de alapos ráncfelvarráson ment keresztül. A legfontosabb, hogy új pontozási rendszert vezetett be az EA. A korábbi verziókban igen egyszer?en lehetett folyamatosan csúszkálva tartani az autónkat, s így értelmetlenné vált a pontozási rendszer. A Carbonban ugyanakkor csak a kanyarokban lesznek pontgy?jt? helyek, máshol (így az egyenesekben) nem szerezhetünk pontokat.
A pontozás mindemellett új mozgáskultúra bevezetését is jóváhagyta az EA. A korábbi részekben folyamatosan trükközni kellett, fékezgetni, kanyarogni - a Carbonban erre már nem lesz szükség. A kanyarokban beérve gázd kell adnunk, a dolgunk csupán annyi, hogy irányításunk alatt tartsuk a kifaróló gépjárm?vet. Minden azon múlik, hogy ez milyen hosszú ideig sikerül majd! Ugyan az els? percekben szokatlan lesz a Driftben az autó irányítása, mégsem nevezhet? nehéznek. Mivel csupán egy irányba kell elforgatni a kormányt, a gázt pedig lenyomva kell tartanunk, az egész folyamat pofonegyszer?. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lenne jópofa és szórakoztató a Drift, csupán megsz?nt a realizmus egy halvány sugarának lenni.
Az irányításhoz pedig szorosan hozzátartozik az egyes autók különböz? mozgása. A Most Wantedben ez elég korrektül létrejött, s úgy t?nik, a Carbon is ezen az úton lépdel tovább. Az autók típusuknak megfelel?en különböz? módon gyorsulnak és kanyarodnak majd. A már említett 3 autókategória ismét meger?sítést nyert: Muscle, Exotic és Tuning típusú autók közül választhatunk. A Tuningba, ahogy az várható volt, szétextrázott Civic-szer? gépjárm?vek kerülnek, csili-vili tuningcsodák. A Muscle-kategória a 60-as 70-es évek klasszikus verdáit idézi meg, míg az Exotic-ba az els?sorban a milliomosoknak szánt luxusverdák kerülnek majd, többszáz lóval a motorháztet? alatt. A három kategória természetesen messziremutatóan különbözik egymástól. A Tuning a leggyorsabb és a legjobban irányítható kategória; a Muscle rettent? er?s, de rosszul irányítható autókból áll (tehát kiváló csúszkálásra); az Exoticban a gyorsaság és a vezethet?ség kiváló, ám építeni nem nagyon lehet rajtuk. A gyakorlatban a legnagyobb különbség a Muscle és a többi kategória között van, ám minden bizonnyal a Tuning és az Exotic kategória a végleges verizó megjelenésekor jobban elkülönül majd egymástól. Az "izomautókat" borzalmasan élményszer? vezetni - hatalmas drabális lóer?tartályok, mondhatni, több er? van bennük, mint amennyinek a kezelésére egyáltalán alkalmasak lennénk. Pont a darabosságuk miatt rajonganak értük szerte a világban, így az EA sem hagyhatta ki az új NFS-b?l. A Tuner és Exotic kategóriák nem nyújtanak ennyi újdonságot, vezethet?ségük hasonlít az MW-ben megtapasztalthoz. Nagyon gyorsak és jól vezethet?k, s egymástól lényegesen kevésbé különböznek, mint a Muscle kategória tagjaitól. Megjegyzend? azonban, hogy minden kategóriából csupán 1-1 autó kipróbálására volt lehet?ség, így nem alkothatunk korrekt ítéletet, nem beszélve arról, hogy az EA-nek még hosszú hónapok állnak a rendelkezésére a játék finomítására. Az egész vezetés-dolog legnagyobb élményét ugyanakkor a fékezés nyújtotta. Míg a legtöbb játékban a fékezés nem ad életh? visszajelzést, a Carbonban teljesen olyan érzésünk lehet, mintha valódi fékpedálra taposnánk. Valahogy úgy éreztük, hogy túl mélyre tapostunk a pedálra, a kerekek leblokkoltak és nehezen irányíthatóvá válik a verdánk. A Canyon Duelek alkalmával például érdemes többször, kisebbeket fékezni (akárcsak a valóságban), így könnyebben tudjuk az uralmunk alatt tartani a tonnányi autókat. A másik legnagyobb újdonság az úgynevezett Autosculpe rendszer, ennek segítségével tuningolhatjuk autóinkat. Mindenben szabadkezet kapunk, mi állíthatjuk be a dolgok nagyságát, mélységét, szögét, minden a mi uralmunk alá került. Összesen 10 kategória van, s mindegyik kategória további alkategóriákkal, s azok változatával rendelkezik. Példának okáért ha a kerekket szeretnénk kicsit megszépíteni, akkor el?ször a gumi szélességét, mintázatát, magasságát határozhatjuk meg, majd a felni milyenségét, nagyságát, mélységét. A motorháztet? esetén a légbeöml?k szögét és állását változtathatjuk, a superchargerek magassága is t?lünk függ... és ugyanígy a szárnyaknál és bármilyen egységnél, amit csak el tudunk képzelni. A variációk számát egyszer?en lehetetlen meghatározni - a teszt során is ezernyi lehet?ség felírására volt lehet?ség, pedig csak egy bemutatóverzióról volt szó. Végül azt kaptuk a Carbontól, amit el is vártunk. Épp eleget megtartva az el?dök pozitív oldaláról, rengeteg újdonságot felmutatva leny?gözi az embert. Az utóbbi évek egyik legnagyobb játéka lehet novemberben, a megjelenés hónapjában.

Súgó
















